Az Urbango adventi naptárát a meghitt, játékos, karácsonyi ünnepváráshoz álmodtuk meg.
Idén is 24 borítékba rejtettük el a napi feladatokat, amiket az Adventi segítőnknek kell kihelyeznie a megfelelő napokon, a lakás egy tetszőleges pontjára. A feladványok szinte minden esetben többlépcsősök, ezáltal nagyobb kihívást jelentenek a megajándékozottnak. A borítékok – a játéklapokon kívül -, sok esetben izgalmas kiegészítőket is tartalmaznak és idén, a tavalyi nagy sikerre való tekintettel megint készült egy mesés A/3-as méretű játéklap is a karácsonyi Manógyárról, aminek végig nagyon fontos szerepe lesz, hisz ez adja majd a végső megoldást minden nap a lelőhelyhez, ahol a napi “kincs” lelhető fel.
Mondhatjuk úgyis, hogy házhoz visszük Nektek az Urbango adventi pályáját! 🙂
Természetesen gondoskodtunk pontos játékleírásról és ajándékról is (Celebrations csokiválogatás).
Az AdventGo-t itt tudod megrendelni, a fizetést követően pedig Foxpost automatába elküldjük oda, ahova kéred.
Családoknak, pároknak, gyerekeknek 10 éves kortól. A naptárhoz küldött ajándék csoki 1 főnek elegendő 24 napra, de ha többen szeretnének játszani az is lehetséges, csak a további kincsekről gondoskodni kell. 🙂